
és az egész egy álommal kezdődött. 2002. szeptember 30-a volt. az őszi napsütést, sötét viharfelhők váltották az égen, de valamiért nekem, decemberi hófellegeknek tűntek. Akkor elővettem egy karácsonyi dalokkal teli kazettát, és hallgatni kezdtem. Abban a pillanatban megelevenedett előttem a kép, vegyítve a Csoda New York-ban című film varázslatos Mikulásával, ahogyan a gyerekekkel beszél. Ezt a varázslatot nekünk is el kell vinnünk a magyar gyerekek tízezreihez. Már abban az évben 30 előadást sikerült lekötnünk. 1500 hírlevelet küldtünk szét postán, és a megrendelések csak úgy záporoztak. Az első Mikulás – Dodó Mikulás a keresztapám volt. 17 hosszú és gyönyörű éven át varázsolta el a kicsiket az álmom alapján. Ma már 8 Mikuláscsoporttal, 8 igazi Mikulással 16 manóval, hóeséssel, saját musical dalainkkal varázsoljuk el a kicsiket és nagyokat egyaránt. Karaktereinkből idő közben film forgatókönyv kerekedett – majdnem egy nagyszabású élő show musical is készült – és ezt a filmet hamarosan, nemzetközi színészgárdával megvalósítjuk, és nem csak Magyarországon, de az egész világon láthatóvá tesszük a saját Mikulás Univerzumunkat.
Egy kis családi vállalkozással, egy álomból indultunk. De a határ már a csillagos ég.
Papp Roland, író, rendező, a Mikulás-Show megálmodója



